Kassaváros-, Nyergesek-, Pipiske- és Vároldal-dűlő
Az Eskol Pince szőlői Magyarország egyetlen igazán világhírű borvidékén, a Tokaji borvidéken, Tállyán, három egymással szomszédos dűlőben fekszenek. Ezek a kiemelt történelmi szőlőtermelő területek nyugati irányból keletre haladva a következők:
Kassaváros dűlő (történelmi első osztályú dőlő, ásványos szárazborok, de akár édes borok termőhelye)
Nyergesek-dűlő (száraz és habzóborokra is alkalmas dűlő)
Pipiske-dűlő (testes száraz és édesborok készítésére alkalmas termőhelye)
Vároldal-dűlő (történelmi eső osztályú dűlő, mely adottságai révén feszes száraz, valamint harmonikus édesborok készítésére alkalmas dűlő)
Az 1,8 hektárnyi szőlőterületen két emblematikus, minden talajhoz jól alkalmazkodó szőlőfajtát, furmintot és hárslevelűt találunk. A birtok 65% százalékán furmint, 35% százalékán hárslevelű terem.
A harminc éves, kirobbanó formában lévő, egészséges ültetvények szőlői alacsony kordonművelésűek. A minőségi szőlő és bortermelés érdekében a termés mennyiségét a legjobb szakemberek véleményére alapozva, nagy körültekintéssel korlátozzuk. Tudjuk jól, hogy kiváló bor csakis kiváló szőlőből lesz!
A dűlők talajszerkezete változatos. Jellemző közetei a miocén korú szürke andezit, az andezit- és riolittufa, a riolittufás erdőtalaj, másutt a tufás-agyagos talaj. Az Andok (Andes) hegységről elnevezett kiömlési magmás kőzet, az andezit a Kárpát-medence egyik leggyakoribb vulkanikus kőzete, de más bolygókon – például a Marson – is előfordul.
A viszonylag hűvös mikroklímának és az északi, észak-keleti szélnek is köszönhetően, a terület szőlői egészségesek maradhatnak, s boraikat szép savak jellemzik.
A Kassaváros-dűlő (Abaújszántó), amely a török hódoltságig visszavezethető, írásos múlttal rendelkező terület, karakteres, ásványos bort ad.
Kassaváros nevét onnan kapta, hogy a kassai püspökség birtoka volt évszázadokon keresztül, amíg Szatmári György esztergomi érsek az 1500-as évek elején Kassa városára hagyta a lávamezőn elhelyezkedő, nyugati fekvésű dűlőt, amely mai napig őrzi egykori birtokosa nevét.
A kassai nemesség birtokolt ebben a dűlőben szőlőterületeket, valamint a kassai püspökségnek is innen szállították a borokat.
A dűlőben uralkodó szél rendszerint kiszárítja a területet, csökkenti az aszúképződéshez szükséges botrytis megtelepedésének esélyét, ugyanakkor hozzájárul, hogy kiváló száraz borok készüljenek a területről.
A Nyergesek-dűlő (Tállya) már a középkorban is művelésbe vont terület lehetett. A szőlőhegy a nevét – mint több más hegy is az országban – a nyereghez hasonló alakjáról kaphatta. A Zempléni-hegységnek huszonnégy csúcsa magasabb 700 méternél. Közülük az egyik a dűlőnek is otthont adó Nyerges-hegy.
A dűlő többes számban (Nyergesek) szereplő mai nevének történeti magyarázata feltehetőleg az, hogy volt idő, amikor a szőlőhegyi ültetvények elhelyezkedésének leírására még a „Nyerges” és „Nyerges-tető” név is használatban volt. E kettőből lett az egy, az összevont, a többesszámú „Nyergesek” alak.
A Pipiske-dűlő (Tállya) a Nyergesek- és a Vároldal-dűlő között fekszik, négy másik dűlővel is körbeölelve. A dűlő a nevét a hajdan gyakorinak számító, hasznos búbos pacsirtáról (Galerida cristata L.). A madár népi nevei: pipiske, bubos pityer, kontyos madár, butykós kató, pisitnek, kontyos pacsirta, konyos madárka. Hermann Ottó „A madarak hasznáról és káráról című” könyve szerint:
„Mindig az ember környezetéhez tartja magát, leginkább pedig a kunyhók, a faluvég, az útmelléke tanyája neki. Fára nem száll, de megpihen a házak, vagyis viskók fedelén; szóval, megfelel Tompa Mihály felfogásának, ki is a pipiskét mint a szegény ember háza tájának hűséges madarát énekelte meg.”
A Vároldal-dűlő (Tállya) elnevezés a tatárjárás idején már álló tállyai várra emlékeztet. Az 1898-ban megjelent „Adalékok Zemplén-Vármegye Történetéhez” című munkában a következőket találjuk:
„Hogy a Várhegy nevezetű magos emeletü Hegyen épült most már tsak némelly kőfaldarabokból álló elpusztult Vár feletébb régi volt az mind a régi Históriások munkáiból, mind pedig némelly Királyi Levelekből nyilvánságos; s itt a Hegy tetején a Várhegynek közepén több öll mélységű, ’s merő kőszálból kivágott nagy kút találtatik. 1241-ik Esztendőben a Tállyai Várnál, s Erőségnél a Pusztitó vad Tatárokkal ütközet tartatott.”